Terhesség mellimplantátummal

Terhesség, szoptatás mellimplantátummal

Sorozatunk aktuális részében a terhességgel és szoptatással kapcsolatos tudnivalókat tekintjük át.

Sok hölgy életében eljön egyszer az a pillanat, amikor megfogalmazódik benne a gondolat, hogy szebb vagy nagyobb melleket, dúsabb kebleket szeretne, esetleg korrigáltatná a meglévő aszimmetriát. Cikksorozatunkban dr. Debreczeni Béla plasztikai sebésszel beszélgetünk a mellnagyobbítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, valamint az ezzel kapcsolatos tévhitekről és félelmekről.

– Korábban említette a terhesség előtt álló fiatalokat, mint az egyik életszakaszt, amikor sokan döntenek mellnagyobbítás mellett. A szoptatást hogyan érinti a már beültetett implantátum?

– A mai modern implantátumok már nem folyadékot tartalmaznak, tehát nincsen anyagcsere az implantátum falán keresztül. Ma már az implantátumok térhálós szerkezetűek, egy zselés anyagot tartalmaznak, aminek kettős szerepe van.

Az egyik az, hogy az implantátumnak a mindenféle alaki deformáció után az eredeti formáját állítsa helyre – ez az ún. implantátum twisztelés. A másik fontos tulajdonsága ennek a szerkezetnek, hogy ha mégis lenne valamiféle sérülés az implantátumon, akkor sem tud belőle kifolyni semmi. Semmilyen úton-módon nem kerülhet át idegen anyag az anyatejbe.

– Vannak az első terhesség, szoptatás előtt álló hölgyek mellnagyobbító műtétjeinek speciális „szabályai”?

– Igen, hogyne! Minden esetben törekedni kell arra, hogy olyan méretű implantátumot válasszunk az első implantátumot viselő hölgyeknél, hogy azt a mellizom legalább 2/3-ad részben takarja, ezáltal nem tud az implantátum nagy nyomást gyakorolni a mirigyállományra, ami egy réteggel kijjebb helyezkedik el. Ezáltal gyakorlatilag semmiféle túlnyomás nem nehezedik a tejtermelő mirigyekre, és azok akadálytalanul végezhetik dolgukat. Ez az első védelmi vonal arra, hogy megőrizzük a laktációs képességet. A második pedig, hogy bimbóudvaron át történő behelyezést nem végzünk még szülés előtt álló nőkön. Ehelyett a mirigyállományt megkerülő, a mell alsó redőin keresztül történő behelyezést preferáljuk.

Ez alól kivételt képez azon hölgyek csoportja, akik az ún. tubuláris deformitással, vagyis „csőmellel” rendelkeznek, ahol nincs más opció arra, hogy a projekciót csökkentsük és kerek mellett hozzunk létre. Ott kénytelenek vagyunk átmenni a mirigyállományon. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy egy határozott metszési síkkal szétválasszuk a két pólust, a fölsőt meg az alsót úgy, hogy a kivezető nyílások nem sérülnek, természetesen a bimbónak a kivezető apparátusához nem nyúlva, hogy a mell továbbra is képes legyen tejtermelésre és szoptatásra.

– Milyen időbeli korlátokat kell figyelembe venni, mennyi idővel terhesség előtt lehet ilyen műtétet végezni, és mennyit kell várni terhesség ill. szoptatás után a műtétig?

– Mindig megkérdezem a hölgyeket, hogy mikor szeretnének gyermeket vállalni, és ha ez egy éven túli időpontot jelent, akkor bátran javasolom a mellplasztika elvégzését. Ha egy éven belül szeretne gyermeket, vagy eleve folyamatosan próbálkoznak, akkor természetesen nem. A szülés után pedig egy évvel lehet legkorábban a műtétet elvégezni. A szoptatás befejezésétől legalább fél év, a szüléstől számítva legalább egy évnek el kell telnie. Ez a szabály a praxisomban minden esetben betartatik. Ennél hosszabb korlátozást azonban nem tartok szükségesnek, mert azt gondolom, hogy ebben a relációban a mának élünk. Az életben nagyon fontos dolog, hogy itt és most boldognak érezhessük magunkat. Ha valaki bejön a rendelőmbe, mert implantátumot szeretne, akkor az ő kérésének kell a lehető legkisebb félelemfaktorral megvalósulnia, és én erre törekszem minden esetben.

Megosztás

Bejelentkezés

Bejelentkezéshez hívja telefonszámunkat vagy foglaljon időpontot on-line!

Visszahívás kérése

Ha további kérdései vannak a műtéti lehetőségekkel kapcsolatban, kérjen ingyenes visszahívást, amelynek keretében igyekszünk minden kérdésére választ adni.

Bejelentkezés

Bejelentkezéshez hívja telefonszámunkat vagy foglaljon időpontot on-line!

Visszahívás kérése

Ha további kérdései vannak a műtéti lehetőségekkel kapcsolatban, kérjen ingyenes visszahívást, amelynek keretében igyekszünk minden kérdésére választ adni.

Az év orvosa 2014

Dr. Debreczeni Béla Zoltán 2014-ben vehette át az Év orvosa pályázat közönségjelöltjének járó elismerést.

Go to Top