Mellplasztika konzultáció

Mi történik a mellplasztikai konzultáción?

Sorozatunk második részében azt tekintjük át, hogy pontosan mi történik a plasztikai sebészeti konzultáción és kinek érdemes mellplasztika konzultáción részt vennie.

Sok hölgy életében eljön egyszer az a pillanat, amikor megfogalmazódik benne a gondolat, hogy szebb vagy nagyobb melleket, dúsabb kebleket szeretne, esetleg korrigáltatná a meglévő aszimmetriát. Cikksorozatunkban dr. Debreczeni Béla plasztikai sebésszel beszélgetünk a mellnagyobbítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, valamint az ezzel kapcsolatos tévhitekről és félelmekről.

– A mellplasztika előkészítő folyamatának egyik lényegi eleme a mellplasztikai konzultáció. Mi a célja ennek a találkozásnak?

– Az én pácienskörömben általában hónapok, évek előzik meg azt, hogy valaki eljön az első konzultációra. A mellplasztika egy olyan műtéti beavatkozás, ami megváltoztatja a testképet, így lelki vonatkozásai is vannak. Ebben nem lehet a divatra hagyatkozni, hiszen ez egy életre szóló döntés. Ezt a döntést kell nekünk orvosként támogatni. Az első mellplasztikai konzultáció tehát elsődlegesen a döntéselőkészítő, döntéstámogató folyamat része. Ebből az is következik, hogy nemcsak azokat a pácienseket várjuk első konzultációra, akik már mindent eldöntöttek és kialakult elképzelésük van, hanem azokat, akik szeretnének mellplasztikát, de nyitottak arra, hogy a részleteket az orvossal közösen alakítsák ki.

Előfordul, hogy konzultáció után a hölgy azt mondja: „Doktor úr, itt most én ezt meghallgattam és elmegyek és meghallgatom másnak a véleményét is.” Ennek akár örülni is lehet, hiszen az ilyen páciens igényes, tájékozott szeretne lenni, márpedig minél tájékozottabb pedig valaki, annál jobban tud kérdezni, és a kérdésekre annál jobban fogok tudni válaszolni. Vagyis valódi konzultáció alakul ki az orvos és páciens között. Egy jól felkészült pácienst nagy örömmel várok mellplasztikára.

– A beszélgetésen kívül még mi történik a mellplasztikai konzultációkon?

– Az első dolog az, hogy föltérképezzük a mellkas adottságait, és a meglévő mellek paramétereit. Ez abszolút objektív mérésekkel történik: mérőszalag, tolómérő és egy implantátum katalógus segítségével, ez utóbbiban táblázatosan szerepelnek az implantátumok paraméterei, mint a mell alapszélessége, a domborulat, a profil stb. Ezek után a pácienssel körülbelül be tudjuk határolni azt, hogy mi lehet az a három méret, ami az ő vonatkozásában szóba jöhet.

Mindig van egy visszafogottabb és egy nagyravágyóbb, vagy – hogy is mondjam – hivalkodóbb megoldás, és mindig van egy arany középút. Az esetek mintegy nyolcvan százalékában ezt fogadják el végül a hölgyek. Mind a három opciót melltartóban – egy speciális kompressziós melltartóban – próbálják fel, ami nagyon jól modellezi azt, hogy hova fognak kerülni és mekkorák lesznek a mellek. Ezt tükör előtt közösen átnézzük, majd pedig kérem őket, hogy a vékony felsőruházatot vegyék fel, hogy azt is lássák, milyen lesz a mell formája és mérete ruhán keresztül.

Még annak is jelentősége van, hogy milyen színű melltartóban próbálunk, mert a fehér szín nagyít, a fekete pedig kicsinyít ugyanabban a mérettartományban, tehát csal a szemünk. Ugyanígy az implantátum megítélésénél is egy fehér és fekete melltartóban mást látunk, és megint mást egy testszínűben. Tehát fontos az, hogy a ruházat is szerepet kapjon a méret kiválasztásánál.

– Ezek szerint a plasztikai sebész feladatának részét képezi az is, hogy támogassa a pácienst a jó döntésben, segítse az elvárásokat konkretizálni, az irreális elképzeléseket finoman korrigálni, stb.

– Amikor először kerül sor implantátum beültetésére, rendkívül fontos, hogy többször, de minimum kétszer méretpróbát végezzünk. Ezek a próbák négyszemközt, az asszisztensek bevonásával hatszemközt, vagy amikor nincsen járványhelyzet, akár nyolcszemközt zajlanak. A Covid időszakban nehezebb volt, mert a partnerek nem lehettek bent a vizsgálatkor, pedig az egy nagy segítség, ha az aktuális partner, vagy egy támogató barátnő, esetleg az édesanya is jelen van a méret kiválasztásakor.

A műtétet sosem végezzük el azonnali beavatkozásként. Szükség van egy ún. mentális felkészülési időre is. Ez optimális esetben minimum másfél-két hónap. A második konzultáció közvetlenül a műtét előtt van két héttel, addig is érlelődik a páciensben a döntés. Amennyiben bizonytalanság van, akkor akár telefonon is egyeztetünk még. A második konzultációra már a műtét előtt szükséges vizsgálatok leleteivel érkezik a páciens.  Végül megszületik a döntés, ekkor rögzítjük a típust és a méretet, és az esetleg szükséges korrekciókat is.

– Nyilván van olyan is, amikor a konzultációnál megszakad a folyamat és végül a páciens lemond a mellplasztikáról?

– Igen, előfordul, bár nem ez a jellemző. Olyan is van, hogy valaki eljön konzultálni, majd utána csak egy hosszabb szünet után jelentkezik, hogy „na most érlelődött meg bennem a dolog, most kerültek a helyére bennem dolgok”. Nem lehet ezt senkitől rossznéven venni. A plasztikai sebészet nem a hirtelen döntésnek és a felfokozott vágyak helye. A műtét egy precízen megtervezhető, felépíthető folyamat, amelynek a része az eredmény közös kiértékelése is. Így a félelmek minimalizálhatók. Maga a félelem valahol egészséges is, egy megalapozottabb döntéshez segíti hozzá a pácienst. Minél megalapozottabb egy döntés, annál kisebb az esélye a megbánásnak. Ideális esetben a beavatkozásra készülődő hölgyben a műtét előtt egy héttel már nincs semmiféle bizonytalanság, vagy semmiféle félelem. Ha ehhez a páciensnek kettőnél több konzultációra van szüksége, akkor kettőnél többször fogunk találkozni a műtét előtt.

Megosztás

Bejelentkezés

Bejelentkezéshez hívja telefonszámunkat vagy foglaljon időpontot on-line!

Visszahívás kérése

Ha további kérdései vannak a műtéti lehetőségekkel kapcsolatban, kérjen ingyenes visszahívást, amelynek keretében igyekszünk minden kérdésére választ adni.

Bejelentkezés

Bejelentkezéshez hívja telefonszámunkat vagy foglaljon időpontot on-line!

Visszahívás kérése

Ha további kérdései vannak a műtéti lehetőségekkel kapcsolatban, kérjen ingyenes visszahívást, amelynek keretében igyekszünk minden kérdésére választ adni.

Az év orvosa 2014

Dr. Debreczeni Béla Zoltán 2014-ben vehette át az Év orvosa pályázat közönségjelöltjének járó elismerést.

Go to Top